Büszkeségpont Zsirán

2017. május 19. | Szerző: N. P. Kati
Témakör: Közélet | Település: Zsira
Büszkeségpont Zsirán

A tavalyi év folyamán az 1956-os Emlékbizottság megbízásából a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány pályázatot írt ki több kategóriában is, a forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának méltó megünneplésére.

Zsira Község Önkormányzata két kategóriában pályázott. A Sinkovits Imre pályázatban az évforduló napján tartott ünnepségre nyertek 500000 forintot. Ez az ünnepség a tavalyi évben a magyar-osztrák határon került megrendezésre, és az évfordulót valóban különleges ünneppé tette, ahol együtt emlékezett magyar és osztrák, fiatal és idősebb és nem utolsó sorban a kortanúk.
A másik pályázaton, mely a Büszkeségpontok elnevezést kapta, a település 1000000 forint támogatást kapott. Ennek keretében megújult a már meglévő emlékmű és környéke. A tönkrement növényzet helyett új cserjék, virágok kerültek kiültetésre. A parkoló a rendezvényre már új kavicságyat kapott, készült egy tábla az emlékmű mellé. Virágtartók és hulladékgyűjtő is került ide.
Az elvégzett munkákkal megszépült ez az emlékhely, valóban az emlékezés helye lehet, az idelátogató turisták pedig a tábla segítségével rövid tájékoztatást kaphatnak arról, hogy mi is történt 1956-ban Magyarországon.

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
Kiemelt cikkek a témában
2018. április 19. csütörtök • Emma
hirdetés
Olvasnivaló a témában
Tavaszköszöntő TompaládonybanA hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került tavaszváró rendezvényünk. Március 17-én, szombaton próbáltuk előcsalogatni a kikeletet, amit csak a színfalak mögött sikerült megvalósítani, hisz az időjárás ezen a napon, igazán zord arcát mutatta.
Köszöntötték a csepregi Borbarát HölgyeketA Nemzetközi Nőnap 1917 óta /Magyarországon 1948 óta/ állandósított dátuma március 8. Ezen a napon vagy ennek táján a férfiak köszöntik a nőket. Ez a szokás máig is él, sőt olyan közösségekben is gyakorolják, mint a csepregi Hegyközség és a csepregi Borbarát Hölgyek Egyesülete.
Egy sikeres nap jókedvben, bőségbenÉlményekkel gazdagon térhetett haza a csepregi csapat szombaton, jó hangulatban zajlott ugyanis az V. Térségi Böllérverseny Lukácsházán.
Csatlakozz hozzánk!
Répcevidék online