SZERETET

2017. december 1.
Témakör: Beharangozó | Település: Gór, Lócs, Mesterháza
SZERETET

Az év utolsó hónapja tele van várakozással, szívet melengető reménységgel, elmélyült csönddel, emlékezéssel. A zajok nem hatolnak a lélek fenséges nyugalmába, nem törik meg a szívet melengető jóság, emberség forrásait. Egy korábbi, ünnepek előtti beköszöntőmben már papírra vetettem Márai Sándor számomra örök érvényű gondolatait, miszerint „a szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni, ha kimondják már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben, vagy a levegőben". S hozzáteszem, a szeretetet érezni lehet, örömben, bánatban, bajban, embertársaink törődésében, cselekedeteiben, önzetlen segítségében, egymás iránti aggódásában, nem csak ünnepnapokon. Az öröm fényét növeli, a bánatban vigaszul szolgál. Advent az örömteli várakozás, a bizakodással teli jövendő heteit jelenti. Ahogy az ember túl lesz egy bizonyos koron, úgy érzi, mintha az évek egyre szaporáznák lépteiket, túlságosan sietnének, pedig csak az izmok ernyednek, a mozdulatok, a léptek lassulnak. Ha mindezt finomabban szeretnénk kifejezni, mondhatnánk, az idősebbek megfontoltabban szemlélik az életet. Az idő azonban minden látszat ellenére egyformán szalad minden korosztály számára. Mielőtt azonban végleg elhagyna minket az óév, hófehér ruhába öltözve, örömhírrel örvendeztet meg, fényes csillaggal mutatja a Betlehembe vezető utat. A legmeghittebb ünnep karácsonyfáinak millió gyertyái világítják meg a mosolygó boldog kis arcokat, a megfáradt mama ősz haját, a rajongó, csillogó szemeket, a szenvedők reményeit és az elhunytak emlékeit. A hóban, a csillagokban, az égen, a légben, a kis szobában, a szívekben ott a jel. Kisded született. Megszületett a Szeretet. Legyen karácsony a szívekben, a gondolatokban, a cselekedetekben! A hétköznapok zaja elcsitul. A szívek megtelnek várakozással, az áhítat csendjével. Az óév még egyszer felölti ünnepi ruháját, búcsúzásra készen integet felénk. Húzza maga után most még rakoncátlankodó, kiismerhetetlennek tűnő, de remélhetőleg élhető, örömöket hozó kistestvérét, 2018-at.

Áldott karácsonyt és boldog új esztendőt!

 

 

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
2018. szeptember 23. vasárnap • Tekla
hirdetés
Olvasnivaló a témában
Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak ….Na de valóban vége van? A médiában egyre többször hallhatjuk azt a meteorológiai esélylatolgatást, miszerint idén nem lesz átmenet a nyár és a tél között, ahogy ebben az évben igazi tavaszban sem volt részünk.
Vidám nyárutót„Augusztusban már a nyár kissé őszben sántikál, ábrándozik, nem nevet, falevelet festeget. Körte pottyan, totyakos, már a sün is pocakos…
Szép virágot nyit a boldog júliusA július az év hetedik hónapja a Gergely naptárban. A 18. századi nyelvújítók szerint a július: kalászonos. Az Székely naptár szerint Áldás hava. A népi kalendárium Szent Jakab havának nevezi.
Csatlakozz hozzánk!
Répcevidék online