„A sors ezer rejtelem, ahogy lesz úgy lesz”

2016. január 25.
Témakör: Beharangozó | Település: Chernelházadamonya, Iklanberény, Mesterháza
„A sors ezer rejtelem, ahogy lesz úgy lesz”

G. Dénes György dalszövegéből szól az idézet, amely Koncz Zsuzsa hangján sokunk fülében cseng. Vajon mit hoz a 2016-os esztendő?

A számmisztika szerint a 2016-os év a lezárások éve: a döcögő párkapcsolat végét jelentheti, sokaknál lakáseladást, költözést hoz. Lezárulhatnak jogi és üzleti szerződések, megszabadulhatunk hiteleinktől.
Az asztrológia szerint 2016, a Mars éve. Az uralkodó planéta ritkán segít a mindennapokban, annál inkább hátráltat. Alapvető jellegzetességei: tűz, tetterő, harc, konfliktus, akadály, háború... persze, azért ne gondoljuk, hogy nem társítható hozzá a haladás, az akarat és a cselekvés lehetősége.
Ha valami megfoghatóbbat keresünk, nézzük az ENSZ mit jelölt ki nekünk. A szervezet egyébként az emlékidőszakok létrehozásával a nemzetközi tudatosságot és akciót segíti elő: 2016-ban épp a hüvelyes növények nemzetközi éve van, ezen növények jótékony hatására hívják fel a figyelmet.
Magyarországon a 2016-os év Széchenyi-emlékév - Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából. Szent Márton-emlékév is, a Savariában (a mai Szombathelyen) 1700 éve, 316-ban született Tours-i Szent Márton, Magyarország egyik védőszentje emlékére és tiszteletére. És 2016 az irgalmasság rendkívüli szentéve a római katolikus egyházban.
Kívánom, hogy a rengeteg információ között, ami napról napra ér minket idén is, mindenki találja meg a számára hasznosat. A Répcevidék oldalait lapozgatva pedig köszönjön vissza minél több jó hír az Ön településéről is 2016-ban!

Megosztás:
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
2018. január 20. szombat • Sebestyén
hirdetés
Olvasnivaló a témában
SZERETET
Szürkeségoldó gyertyafényben…Második „emberes” hónapunk, a november, őszutó és tél-elő is egyben. Időjárásunk mínusz-közelibe fordul, és a hideg északi szél átveszi uralmát zörgő avarrá varázsolva a fákról lehulló fáradt leveleket, és jeges lehelettel kergetve a kéményekből sűrűn felszökő szürke füstkígyókat.
Október – az emlékezés hónapjaAz ősz második hónapjában színpompás arany ruhába öltözik a természet, a kirándulóknak ezernyi örömet nyújt.
Csatlakozz hozzánk!
Répcevidék online